2016. március 5., szombat

Kapu a Káli Art-ba


a Káli Art Inn fő épület kapuja


Minden alkalommal, amikor belépek a Fő épület kapuján újra, és újra rácsodálkozom szépségére, gazdagságára.

Ha időm engedi nem is lépek be rajta rögtön. Először a már jól ismert részleteken végigjáratom a szemem, a szép faragványain, a míves kovácsolt vason, súlyos réz kilincsen. Ilyenkor a csodálat mellett mindig felszínre tör a szomorúság is . Ugyanezek az érzelmek kavarognak bennem, amikor például az Andrássy úton megyek végig az 1800-as években épült  házak homlokzatát, és kapuit figyelve.
 


Csodálat a mesterségbeli tudásnak, az igénynek, kifinomultságnak, ami engedte ezt a tudást láthatóvá tenni.  Hogy voltak megrendelők, akik nem elégedtek meg egy „egyszerű” kétszárnyú ajtóval, hanem  olyat szerettek volna, ami felemelő,  és maradandó. Biztos vagyok benne, hogy abban az időben is nagyon sok pénzbe kerülhetett egy ilyen részlet gazdag kapu elkészítése. Gondolhatnánk azt, hogy hivalkodni akart a megrendelő, de ez az ajtó nem az utcára nézett, hanem a kert felől nyílik, ezért szerintem a céltalan hivalkodás ötletét is elvethetjük. Próbálom a mai korhoz igazítani, hasonló tárgyakat keresni,  és  arra jutok , hogy  „csak” a maguk igényének, és szépség iránti vágyuknak akartak megfelelni, ezért hoztak létre egy olyan tárgyat, ráadásul használati tárgyat ami sok-sok évvel az elkészülte után is megállásra készteti az ide érkezőt (ne felejtsük, hogy nem egy város főterén vagyunk!). És itt kezdődik a szomorúság, ami azért van, mert nem látom még csak a sugallatát sem a mostani tárgyaknál, épületeknél ennek a fajta hozzáállásnak, szemléletnek,  ami persze hozza magával, hogy ez a mesterségbeli tudás, is örökre a múlté.

Számomra felemelő, hogy ilyen tárgyak között élhetek, dolgozhatok, és jó látni a vendégek reakcióját, legyen az hazai, vagy külföldi,  amikor belépnek egy kis falu, talán csak méretében feltűnő házának kertjébe a Káli-medencében, és váratlanul egy olyan világ tárgyai közt találják magukat, amit sokan már csak képekről, vagy a múzeumokból ismernek.


Döbröntei Csaba
A Káli ARt Inn házigazdái


Az ítéletidő érdeklődés hiányában elmaradt

Amikor a hét elején arról beszéltek, hogy Magyarország területén “ akár 50 cm lehetséges hó” várható, meg arról, hogy “ akár - 15 fok is...